december 6, 2015

A Dunán

Regatta – egy szó, amit az evezésnek köszönhet a magyar nyelv

Ez az olaszosan csengő szó nem véletlenül cseng olaszosan, a nyelvészek szerint itáliai
eredetű és már az 1400-as években így hívták a velencei gondolaversenyeket. A német
nyelvterületen viszont azt jelentette, „ugyanaz”, ami később utalhatott a fej-fej mellett
induló hajókra. Mikor Széchenyi István 1822 körül először evezőt fogott a kezébe Angliában,
a regatta szó már nemzetközi ismertségnek örvendett. Magyarországon akkor még a
pestbudai révészek és halászok csak egy szimpla „evezősversenyen” mérték össze az erejük,
az első nagybetűs Regattára 1843. március 19-én került sor.

„Regatta wo Béla und Clark gewinnt gegen Gondel” – azaz: regatta, melyen Béla és Clark
Gondel ellen győzedelmeskedett – írja Stefi naplójában. Bélának azt a hajót hívták, amit
Széchenyi a fiáról nevezett el, Clark pedig nem más, mint Adam Clark, a Lánchíd angol
építésze, Széchenyinek nemcsak a haza szépítésében, de a sportban is társa.

A „legnagyobb magyarnak” ez volt élete utolsó regattája, de nem Magyarországnak. A
későbbiekben bemutatjuk a hazai evezős versenyek világát, a leghíresebb regattákat, a
versenyzőket és a szurkolókat.

2013-ban még azzal fenyegetett az etimológiai szótár, hogy a regatta „nyelvünkben
kiveszőben lévő sportnyelvi műszó”. Ezt a több mint 170 éve használatban lévő szót az
evezésnek köszönheti a magyar nyelv, a fennmaradását viszont többek közt a Budapest Kupa
Regattának.

Szerző: Huszthy Zita


Régi regatták története

Milyen volt az első budapesti regatta? Hát pest-budai! 1843-ban még a Duna választotta el a két városrészt, a Lánchíd sem épült meg, de Széchenyi István az előző cikkben említett első magyarországi evezősversenyről számol be naplójában. A győztesek Wenckheim Béla és a skót mérnök, Clark Ádám voltak. A távot a Margit-sziget és a „casino”, azaz a mai Vigadó közt tűzték ki. Ekkor még csónakkal is járható volt a Duna belvárosi szakasza, előfordult például, hogy Széchenyi elevezett a Császárfürdőbe.

A századelőn nagy eseményszámba ment a Budapesti Nagy Regatta melyen a többezer fős nézőközönség mellett, politikusok és a királyi család tagjai is tiszteletüket tették. „Kétségtelen – írja egy napilap – hogy a legszebb és legelőkelőbb sportok közé elsősorban az evezés tartozik. A budapesti nagy regatta mindig a legdíszesebb esemény szokott lenni a nyár havában és ezt még a Derby sem tudja elhomályosítani.”  Az 1906-os versenyről kissé csalódott, de tanulságos beszámolót közölt a Pannonia Evezős Club:

„A nagylétszámú nézőközönség várakozását, az ügyesen megcsinált reklámczikkekkel felcsigázták ugyan, de nem elégítették ki. Az amúgy is csak lassú tempóban lebonyolítható versenyek – a közönség szempontjából – valósággal unalmassá váltak. A rendezés egyik főhibája az volt, hogy a versenyrendezőség nem a legmegérthetőbb formában tájékoztatta az, egyébként nagyrészt teljesen laikus közönséget a versenyek mikénti lefolyásáról. Mert az árbóczra felhuzott zászló-jelzések legföljebb csak a bennfentesek felvilágosítására szolgálhatnak, de a nagy publikum zöme azt nem érti meg. A versenyek győzteseit nem adták tudtul a publikumnak, sem pedig az elért időket. Az egyik versenyt a másiktól elválasztó időköz hosszú és halálos unalmas volt.”

Az 1912-es regatta, melyen többek közt a bécsi Pirat és egy trieszti klub is részt vett sokkal jobb visszhangot nyert a korabeli sajtóban:

„Tökéletes sikerről számolhatunk be. Minden verseny izgalmas finis után a célban dőlt el s több mint 5000 néző tapsolta a győzteseket. A nagy érdeklődéssel várt szenior nyolcas versenyt a Hungária nyerte meg.”

A sok regattát megjárt Hungária Evezős Egylet a második világháború után megszűnt, 1927-ben épült klubháza azonban a mai napig látható a Margit-sziget keleti partján. Jelenleg a Danubius Nemzeti Hajós Egylet, a verseny szervezője működik benne, akiknek ezúton is jó felkészülést kívánunk a 2018-as Budapest Kupa Regattára!

Szerző: Huszthy Zita

(Kép forrása: FSZEK)


Hajrá egyik, ne hagyd magad másik!

Az evezés alapvetően csapatsport, a versenyek alatt a közönség a klubneveket kiabálja kifulladásig,
de van jó pár versenyző, akiknek neve egyénileg legendássá vált a magyar evezés történetében.
A vizeken a századelő magyar hőse az emigráns görög családból származó Mannó Miltiades volt, igazi
polihisztor. A Pannonia Evezős Egylet tagjaként 1906-ig egypárevezős hajóban 11 magyar
bajnokságot nyert és ugyanebben az évben futamgyőztes volt a Henley Regattán, valamint a Molesey
Regattán két hajóhosszal verte az akkori Európa-bajnokot. Az evezés mellett más sportokban is
kitűnt, többszörös futóbajnok volt, ő lett a gyorskorcsolya egyik első rekordere és a Budapesti Torna
Club focistájaként a magyar bajnokság kétszeres gólkirálya. Emellett még képzőművészetben is
jeleskedett, karikaturistaként alkalmazták a korabeli élclapok, de készített szobrokat, portrékat is.
1928-ban ő tervezte meg a Ferencvárosi Torna Club számára azt a jelvényt, melyen egy turul (vagy
sas) egy focilabdát tart karmos lábai közt, és amelyet a klub a mai napig használ. Mikor kérdezgették,
hogy miért nem megy Amerikába, ott biztosan százezreket kereshetne rajzaival, azt válaszolta:
„Mit csinálnék vele? Egy jó kis borocska, néhány cigaretta, egy-két pihenőnap Nyergesújfalun (ott volt
kúriája) éppen elég nekem… és itt mindenki szeret!”


kép: Mannó Miltiades futamgyőzelme rekordidővel az 1906-os Henley Royal Regattán

Pap Kornélia 1955-től fogva hét éven keresztül állt a Nyílt Európa Bajnokság egypárevezős
dobogóján, az első három évben bronzéremmel, a további négyben aranyaéremmel a nyakában. Ma
is aktívan sportol, többször teljesítette Európa leghosszabb evezős versenyét, a 172 km-es Budapest-
Baját, legutóbb 72 évesen.

Sándor Istvánnak szerencsére nem vette el a kedvét a versenyzéstől, hogy 1948-ban csak azért nem
engedték, hogy részt vegyen a londoni olimpián, mert közvetlen előtte igazolt át másik csapathoz, a
Ferencvároshoz. A következő, 1952-es ötkarikáson már indult és a nyolcas vezérevezőseként 6.
helyet nyert Helsinkiben. Pályafutása során 18 magyar bajnoki címet szerzett és ő az egyetlen magyar
evezős, aki valamennyi egységgel nyert bajnokságot. Ő végül kiköltözött Amerikába, taxisofőrként
dolgozott, majd Kanadában telepedett le. Alig egy hónapja, január 5-én távozott az „örök
evezősvizekre” 97. életévében.

Szerző: Huszthy Zita

Forrás: Alliquander Anna: Ellenszélben – A női evezés és versenyevezés kezdetei, Wikipédia

Képek forrása: Magyar Olimpiai és Sportmúzeum, Danubius Nemzeti Hajósegylet


A szurkolótábor

Az evezősversenyek fontos és nélkülözhetetlen tartozékai a szurkolók. Hiába minden felkészülésre szánt óra, ha nem visszhangzik a pálya szélén legalább egy gyere! vagy finis!. A szurkoló bíztat, erőt ad, együtt örül, vagy együtt szomorkodik a sportolókkal verseny kimenetele függvényében.

Regatta Újvidéken, 1913 (Kép forrása: OSZK)

A drukker-divat bő száz éve még sokkal élénkebb színekben pompázott a mai „minimalista” irányzathoz képest. 1893-ban egy szép júniusi vasárnapon így nézett ki például egy evezős verseny:

„A háttérben a Margitsziget sötétzöld erdeje; jobbra a Neptun, balra a Nemzeti Hajósegylet csolnakháza tarka lobogódíszben; a Duna közepén horgonyon két nagy gőzhajó, födélzetén harsogó katonazenével, szebbnél-szebb asszonyokkal és leányokkal, mind élénk szinű, lenge nyári toilletteben. Közöttük a sötét foltokat az urak képezik.”

Evezősverseny közönsége a Margit-szigeten, 1906 (Kép forrása: OSZK)

És mindez így hangzott:

„A nagyszámú, díszes közönség a legélénkebb figyelemmel kisérte az egyes versenyek lefolyá­sát. A mikor a döntő pillanatok következtek, egy-egy kétes végküzdelemnél ugyancsak hallatszott a buzdítás: Neptun! Nemzeti! Hunnia! Maros! Szeged! Akár a lóversenytéren lettünk volna. S a győzőt mindannyiszor lelkes éljenzés jutalmazta. Hip, hip, hurrah!”

A drukkerek leleményessége helyt állt a látás…

Regatta nézőközönsége a Szabadság híd környékén, 1934 (Kép forrása: FSZEK)

… és a hallás nehézségeivel szemben is.

A M.A.C. jublieumi evezős versenyének közönsége, középen ül Magyar Elek, 1925 (Kép forrása: Fortepan)

Ha valaki mégis lemaradt a hajók közti küzdelem valamely fontos pillanatáról, a  versenyt követő vacsorák és táncmulatságok kiváló alkalmat adtak, hogy személyesen faggassa a versenyzőket, mégis, ki fogta ki azt a bizonyos rákot.

A Hungária Evezős Egylet vacsorája, 1930 (Kép forrása: FSZEK)

Szerző: Huszthy Zita 

Szöveg forrása: Vasárnapi Ujság

Képek forrásai: Fortepan, FSZEK, OSZK


Az evezősök által hordott egybemez, vagy népiesen egybebugyi egy rövidnadrág és egy atléta párosából alakult ki. Ezt a kényelmet azonban leghamarabb csak a századforduló tájékán engedhették meg maguknak a sportolók. Az evezés történetének hajnalán még nem eshetett meg az a csúfság, hogy valaki egy szál dresszben hagyja el az öltözőt. „A gyakorlaton mindenki az egylet által felvett jelmezben, (veres ing, kék hajós öltöny s barna szalmakalap) fog megjelenni” – írja Buda-Pesti Hajósegylet 1861-es szabályzata.

Csónakverseny 1864-ben (Forrás: OSZK)

Később enyhítettek a szigoron, a hajóban és a parton megengedett volt a rövid ruhadarabok viselete, de a csónakház területén már kötelező volt az egyesületi öltöny, ing és hosszú nadrág.

A dressz leggyakrabban egy fehér trikót és a rávarrt egyleti jelvényt jelentette, de megjelentek a színes vagy mintás mezek is.

A Szegedi Evezős Egylet ifjú tagjai 1910-ben (Forrás: Fortepan)

A Neptun Evezős Egylet nem finomkodott etikett tekintetében:

„Az a tag, aki nem egyenruhában vagy szemérmet sértő módon öltözködik, bírsággal sújtható.” (1928)

Evezősök, 1942 (Forrás: Fortepan)

A Honvéd Utásztisztek Evezős Egyletének szabályzata még 1931-ben is így rendelkezik:

Lakott helyen hosszú (sötétkék vagy fehér) nadrágot és evezős kabátot vagy sweatert tartoznak a tagok viselni. A Margitsziget felső csúcsától a Műegyetemi Evezős Club csónakházáig terjedő Duna-szakaszon evezős-ing viselése kötelező. Lakott helyeken kívül az evezős-ing levetését a kormányos (parancsnok) megengedheti. Ha a hajóban hölgyek ülnek, az evezős-ing nem vehető le.”

Evezőslányok a Wesselényi-csónakház teraszán, 1955 (Forrás: Fortepan)

Manapság már minden ruhadarab a versenyzők kényelmét és a praktikumot szolgálja, a versenyszabályzat azonban „outfit” tekintetében még tartalmaz szigorú kitételeket. Az előírás szerint például a fejfedők típusának és színének hajón belül azonosnak kell lenni, tehát például vagy csak fekete hajpántot, vagy csak fehér sapkát lehet viselni, a szabály megsértése a versenyből való kizárással jár.

Evezősök „Borat-mezben” a bécsi Night Row-n (Forrás: Facebook)

Szerző: Huszthy Zita