Lezárult a nevezés a Budapest Kupára – új nevezési rekord!

Lezárult a nevezés a 27. Széchenyi István Emlékversenyre és a 7. Nemzetközi Budapest Kupára. Az eseményre a hazai és a nemzetközi evezős berkekben is hatalmas az érdeklődés. Összesen 75 csapat, 64 nyolcas és 11 női négypár jelentkezett, hogy leevezze a 4,5 km-es távot.

Ahogy 2016-ban, a szervezők idén is mindent megtesznek a verseny kiemelkedően jó lebonyolításáért. A résztvevők 3 divízióban fognak versenyezni április 1-én. A verseny megszervezésében az öt fős szervező bizottságon túl harminc önkéntes, öt motorcsónak vezető, időmérő stáb, tizenöt versenybíró, köztük négy FISA nemzetközi licenccel rendelkező hazai és külföldi bíró is részt vesz.

2017-ben a nagy nevezési létszámnak köszönhetően, amely rengeteg hajó, trailer és technikai eszköz érkezését jelenti, illetve a margitszigeti úszó világbajnoksághoz kapcsolódó szigeti rekonstrukció okozta területi átrendezés, szűkösség miatt a szervezőség a verseny depóját a III. kerületi XXIII. János pápa parkba helyezte át. A szervezők meggyőződése, hogy az új helyszín megfelelően szolgálja majd a versenyzők és nézők érdekeit, összességében jobb versenyt és evezős élményt nyújt.  Az óbudai kiság és a nagy Duna kapcsolódásánál elhelyezkedő zöldterület gyönyörű kilátást biztosít a Dunára, a csapatok a parthoz közel haladnak el, nagyszerű lehetőséget biztosítva a szurkolásnak.

A szervezők a fő támogató Magyar Evezős Szövetség mellett az UTE Kajak-Kenu szakosztályától is segítséget kapnak, a klub csónakházában biztosít öltözési lehetőséget a résztvevőknek.

A verseny nyomvonala, a rajt (óbudai kiság, beton kiemelő) és cél helye (Wesselényi csónakház vonala) nem változik.

 

További információk:


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .